Amikor leülök a gép elé írni, akkor elengedem a fantáziámat, és hagyom szárnyalni. Nem érdekel, hogy a történeteimnek nincs valóságalapja, csak arra koncentrálok, hogy éppen abban a pillanatban könnyedséget, és játékosságot tapasztalok. Egy-egy fejezet megírása után, végtelen nyugalom, és békesség tölt el.
Sokszor olvastam, és hallottam, hogy az írók egy része az írást egy fajta terápiaként használja. De nálam a mesélés nem egy hiányállapot miatt történik. Nem azért írok, hogy kifejezzem, hogy jelenleg mi minden kellene a boldogságomhoz. A számomra az írás egy eszköz, ami hagyja a csodákat megtörténni. Segít benne, hogy neheztelések, és félelem nélkül élhessem az életemet.
Mert a valódi mese ott van az élet minden pillanatában. Pont az rejti el a szemünk elől a csodákat, hogy azt hisszük, hogy időben és térben máskor, máshol található meg a boldogság.